Két új logisztikai csarnokkal bővült a csepeli szabadkikötő

Átadták a Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Zrt. új logisztikai csarnokait. A csepeli szabadkikötő létrehozásának 90. évfordulóján egy 5 ezer és 10 ezer négyzetméteres csarnokot avattak fel.

Az ünnepségen elhangzott, hogy a kormány számára kiemelten fontos a meglévő kikötők fejlesztése, így a csepeli szabadkikötő modernizálása is folyamatosan napirenden van.

Cseh Ottó, a Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Zrt. vezérigazgatója emlékeztetett, a területen az elmúlt 12 évben a zrt. 20 milliárd forintot fektetett be 8,5 milliárd forint állami támogatás mellett. Ennek során kikötői szolgáltatásokat, közlekedési útvonalakat, A-kategóriás raktárcsarnokokat építettek és fejlesztettek. Terveik szerint további 150 ezer négyzetméter raktárcsarnok építését kezdik meg.

A csepeli létesítmény 2015-ben 3,5 milliárd forintból újult meg. Az európai uniós támogatással létrejött beruházás fontos lépés azon az úton, hogy a csepeli szabadkikötő Közép-Európa egyik legkorszerűbb közforgalmi kikötőjévé és logisztikai bázisává válhasson.

Forrás: MTI