Fuvarozói Szakmai és Családi Nap 2015

kamionA Ghibli Kft. 2015. szeptember 25-én ismét megrendezte a fuvarozói piacnak szánt szakmai és családi napját. Szakmai napunk célja, hogy a fuvarozó vállalatok vezetői megoszthassák tapasztalataikat, új megoldásokat halljanak és kapjanak ezzel is segítve mindennapi munkájukat. Ennek fényében a délelőtt folyamán a résztvevők a szegmenshez kapcsolódó szakmai előadásokon vehettek részt.

A délután során egy kellemes ebéd mellett nyílt lehetőség a közvetlen tapasztalatcserére, a kapcsolatépítésekre.

A Ghibli Kft. fontosnak tartotta, hogy a rendezvény egy kellemes kikapcsolódásra alkalmas helyszínen kerüljön megrendezésre. A rossz idő ellenére is többen életek a Talmácsi Ring által biztosított motorozási lehetősséggel.

A résztvevők és partnereink visszajelzése alapján elmondható, hogy egy sikeres rendezvényt zártunk, melynek megrendezése lényeges a szakma számára, és hagyományteremtő céllal folytatni fogjuk 2016-ban is.

Szakmai napunk video összeállítását ezen a linken tekinthetik meg, illetve előadás anyagait ide kattintva érhetik el.

Képkivágás