Új logisztikai központot nyit Debrecenben, a Déli Gazdasági Övezetben az áruszállítással és raktárlogisztikával foglalkozó Ghibli Kft. A nemzetközi repülőtérhez közeli, csaknem 23 ezer négyzetméteres csarnokot a tervek szerint készáru-raktározásra használják majd. Egyszerre szolgálják ki a helyi gazdaságot és biztosítják a régiós ellátási lánc folyamatosságát.
Az utolsó simításokat végzik a monumentális csarnokban, amelyet a tervek szerint elsősorban készáru-raktározásra használ majd a közúti, vasúti, tengeri és légi áruszállítással, illetve raktárlogisztikával és vámszolgáltatással foglalkozó Ghibli Kft. Az új logisztikai ponttal a Déli Ipari Park közúti infrastruktúráját is tudják tehermentesíteni.
Új logisztikai központ Debrecenben
„Egy olyan disztribúciós logisztikai központtá válik Magyarországon Debrecen, ami nemcsak a várost, hanem a környező országokat is képes lesz ellátni. Tehát logisztikailag Debrecen potenciális helyé válik, és mi ebben szeretnénk részt venni.” – összegzett Szabó Zoltán, a Ghibli Kft. ügyvezetője.

A csaknem 23 ezer négyzetméteres csarnokot a legmodernebb ipari technológia alapján a Xanga Cégcsoport alakította ki korszerű és fenntartható módon, úgy, hogy a legmodernebb logisztikai elvárásoknak is megfeleljen.
„Az elmúlt 25 évben ilyet Debrecenben nem fejlesztettünk, mivel ekkora volumenű, speciális szolgáltatásra nem láttunk eddig piaci igényt. Az ideérkező nagyipari cégek viszont mára és felméréseink alapján a jövőben speciális logisztikai big boxokból fogják, illetve tudják költséghatékonyan kiszolgálni a piaci igényeket.” – mondta Herdon István, a Xanga Cégcsoport elnök- vezérigazgatója.
Papp László polgármester arról beszélt, hogy a Déli Ipari Parkban megvalósuló ipari, technológiai és logisztikai beruházások egyszerre szolgálják a helyi gazdaság erősödését és a régiós szintű ellátási láncok stabilitását. Ezt a feladatot látja el a Ghibli Kft. is.
Az ipar fejlődése nem képzelhető el a logisztikai háttér fejlesztése nélkül. A termelés, a gyártás, a beszállítói láncok működtetése, az export piacokra való kijutás – mindez elképzelhetetlen hatékony és korszerű logisztikai rendszerek nélkül – mondta Papp László.
A Ghibli Kft. a debreceni logisztikai központtal együtt már több mint 120 ezer négyzetméteren tevékenykedik. A tervek szerint idén és jövőre két további raktárlétesítményt bérelnek, amikkel megduplázzák raktári tárolókapacitásukat.
Videó a Ghibli Kft. új, debreceni logisztikai központjáról:
Forrás: dehir.hu
















































